A következő címkéjű bejegyzések mutatása: összegzés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: összegzés. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. augusztus 4., kedd

Boldog 1 évet!


Július 22-én volt 1 éve annak hogy kiköltöztünk ide Klagenfurtba. Történt egy és más azóta velünk. Többek között összeházasodtunk, de a papírjaink még nincsenek teljesen rendezve. Feri sokat dolgozik, én itthon vagyok, próbálok háztartást vezetni, és boldogulni. A német még mindig nem megy úgy hogy szeretném, de a fő problémát az okozza, hogy nem merek megszólalni. Félek, hogy rosszul mondom, és kinevetnek. Nem sok önbizalmam van ebben (másban sem). Voltunk néhány nagyon szép helyen, például Velencében, Salzburgban, Bleden. Kirándultunk néhányszor. Jókat ettünk, vendégségben voltunk, 1x-2x buliztunk, befogadtunk egy macskát.
Jelenleg költözés előtt vagyunk, épp lakást keresünk. Intézzük a papírjainkat, szépen lassan. Remélem hamarosan lesz valami kis munkám is amivel le tudom foglalni magam. Mióta itt vagyunk kicsit híztam, muszáj lesz valahogy leadni. Lépcsőzni szoktam, meg sétálni, de kevés. Kicsit többet kell mozognom. Ferinek ezzel nincs gondja, ő elegen sétál bent az Ikeában.
Nem mindig viselem jól az egyedüllétet, és a tehetetlenséget, de sokszor én tehetek róla, mert néha annyira unom magam, hogy már ahhoz sincs kedvem, hogy tegyek ez ellen valamit. Vannak jó pillanataink (pillanataim), de vannak rosszak is. Néha legszívesebben hazamennék, aztán alszom rá egyet, és belátom, hogy ez mekkora hülyeség. Ferit időnként megviseli az ittlét. A munka, a másfajta munkamorál, amit nehezen szokott meg, időnként nehezen viseli az én érzelmi kitöréseimet (nem is csodálkozom ezen). Alapvetően jól érezzük magunkat, de sok mindenre nem voltunk felkészülve, mielőtt idejöttünk, és még mindig ezt nyögjük. Talán még kicsit naivak is voltunk. Szerintem elég sokat fejlődtünk ebben, és valamivel érettebbek lettünk. Remélem pár év múlva is itt leszünk, és írhatom a következő évfordulók alkalmából az összegzéseket.