Újra itt vagyok. Bocsi mindenkitől, hogy eddig nem írtam, de valahogy nem vitt rá a lélek. Pedig lenne miről beszámolnom.
Már egy hete, hogy Anyuék hazamentek. Itt voltak nálunk egy teljes hétig, és mondhatom nagyon jó volt. Persze nem teljesen úgy sikerült a hét, ahogy azt mi terveztük (autómeghibásodás :( ), de szerintem így is pihentető és szórakoztató volt. És nem vesztem össze senkivel a héten, ez is haladás. Még vasárnap jöttek, korai indulással, és nem sietősen délután 3-ra értek ide. Aznap este volt egy állati nagy vihar, épp, hogy hazaértünk boltból. Hétfőn henyéltünk, kedden kicsit kirándultunk, elmentünk a Pyramidenkogelhez. Ez a tó partján álló kilátó 905 méterrel a tengerszint felett magasodik a környék fölé, és roppant szép kilátás nyílik a tóra, és a környező hegyekre. Innen utunk a Malta Hochalmstrasse felé vezetett minket. Most is nagyon szép volt, csak sokkal hidegebb, mint legutóbb. Vihar készülődött.
Szerdán szerettünk volna elmenni a Grossglocknerhez, de az autó akkor már nagyon betegeskedett, így inkább visszafordultunk. Csütörtökön autószerelés és pihenés tartott minket itthon, pénteken és szombaton pedig az folyamatos eső. Szerencsére a többi napon nem volt ebből gond, néha kicsit esett, de alapvetően szép idő volt. Aztán vasárnap reggel hazamentek Apuék, legnagyobb sajnálatunkra. Az egy hét alatt jókat ettünk (csináltunk szilvás gombócot is), fiúk jókat ittak, sokat beszélgettünk, és Anyuék jó sokat pihentek. Végül is ezért jöttek. Nagyon jó, hogy itt voltatok! Gyertek máskor is! :)
A múlthét viszonylag eseménytelenül telt. Az időjárás jóra fordult, csütörtök óta kánikula van. Most is az erkélyen ülök kint, a napernyő alatt, mellettem a macska alszik. Hétfőn beadtam a jelentkezésemet az Ikeába (teljesen hivatalosan), meglátjuk mi lesz belőle. Ferinek elég sok munkája volt a héten, 1 hetet kellett behoznia. Szombaton kölcsönkapta a Stefantól az autóját, mert ők elutaztak a párja autójával, és nem akarta az övét a cégnél hagyni, ezért Ferire bízta azzal az utasítással, hogy menjünk el kirándulni vele ha akarunk. Akartunk! Nem mentünk messzire, csak megnéztük a Lavanttal térséget. Szép! Útközben ráakadtunk egy függőhídra is, és kiderült, hogy onnan nem messze egy vasúti hídon rendszeresen lehet bungee jumpingolni, persze mindezt a Dráva felett. Jó környék! Jövőre biztos kipróbáljuk, legalább is tuti!
Lehet, hogy ősztől nyelviskolát váltok. Az egyetemen nagyon jó kurzusokat tartanak. Heti 2x 3 óra, mindezt 4 hónapon keresztül. Szintfelmérőt kell írni és a 10 csoport egyikébe ez alapján tesznek be. Nagyon dicsérik. De addig még van egy hónapom.
Képeket majd később (még lehet, hogy a mai napon) teszek fel!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyelvtanulás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyelvtanulás. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. augusztus 23., hétfő
2010. április 29., csütörtök
A 2. óra
Tegnap meg volt a 2. németórám. Ez is egész jó volt. Most egyedül mentem, mert Feri dolgozott. Persze most is be voltam tojva, de próbáltam magabiztosságot sugározni, szerintem nem sok sikerrel. Inkább úgy nézhettem ki mint egy komplett idióta, ahogy matatok a táskámban...
A csoport bővült 3 taggal. Jött egy román nő (román román, nem magyar román), egy pakisztáni és egy afgán férfi (srác)... A csaj egész jól tud németül, viszont a két arab kevésbé, ráadásul még érteni sem lehet azt amit mondanak. Az egyik motyog (mennyire rühellem ezt), a másik pedig fejhangon visítva beszél, ami még elég halk is ahhoz, hogy normálisan hallja őt az ember... Remek lesz velük tanulni. A portugál csajról kiderült, hogy sokkal inkább spanyol, és az egyik thai nő valószínűleg csak kísérő volt, mert tegnap nem jelent meg.
Egyébként az óra kevés meglepetést hozott, folytattuk ugyanott ahol hétfőn abbahagytuk. Kaptunk mappát, benne a teljes tanfolyam anyagával. Igazából nyelvtanilag újat nem fogok tanulni, viszont legalább tudok gyakorolni, és beszédben rutint szerezni. Néhányan kipécéztek maguknak, de nem foglalkozom velük. Hétfőn tesztet írunk, nem hinném, hogy annyira nehéz lenne. Sosem az írásbeli részével volt gondom, inkább szóbelivel akadtak gondjaim mindig. De azért mindenképpen fogok rá tanulni.
Van egy-két érdekes ember a csoportban. A burkina faso-i nő zavarásban úgy nyerít, mint egy ló, a szenegáli csaj pedig ha nem biztos a dolgában inkább meg sem szólal. Az indiai lány szerény, de igyekszik, a bosnyák/horvát/montenegrói "klán" állandóan súg egymásnak. Az indonéz fickó megpróbált félrevezetni egy feladatnál, de nem sikerült neki. A spanyol csaj is nagyon igyekszik, de még rendszeresen angolul akar mindent mondani, illetve nagyon erős spanyol és angol akcentusa van, így őt ezért nehéz megérteni. A thai lánynak olyan hosszú keresztneve van, hogy elolvasni is fárasztó, nem hogy kimondani. Egyébként sem állok valami jól nevek terén, a 15-ből tudok talán 4-et... Majd idővel megjegyzem őket. Meg már vannak névtábláink is, majd onnan leírom őket. Eddig nincs gondom a tanfolyammal, eddig még tetszik. :)
Feritől kaptam szép virágot a névnapomra. Vitorlásvirágot. Nagyon szép, és tele van bimbókkal. És ha mér itt tartunk, megmutatom, hogy mit kaptam még névnapomra.
A könyvön kívül kaptam még csokit, de már nem sok van belőle. Ezt még akkor adták át, amikor otthon voltunk, egész pontosan az nap, amikor visszajöttünk. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek akinek eszébe jutottam, és felköszöntött! Köszönöm! :)
Holnap Feri szabadnapos, úgyhogy most 3 napos pihenés lesz a szombati május 1-je miatt. Elvileg találkozunk Feri egyik kolléganőjével és annak magyar származású barátnőjével. Illetve egy kedves magyar házaspár megkeresett e-mailben, akik Klagenfurtba fognak költözni, és jönnek ki szombaton lakást nézni, lehet, hogy velük is összefutunk, de ez még egyáltalán nem biztos. Reméljük jó idő lesz, és esetleg el lehet menni vasárnap kicsit sétálni... :)
A csoport bővült 3 taggal. Jött egy román nő (román román, nem magyar román), egy pakisztáni és egy afgán férfi (srác)... A csaj egész jól tud németül, viszont a két arab kevésbé, ráadásul még érteni sem lehet azt amit mondanak. Az egyik motyog (mennyire rühellem ezt), a másik pedig fejhangon visítva beszél, ami még elég halk is ahhoz, hogy normálisan hallja őt az ember... Remek lesz velük tanulni. A portugál csajról kiderült, hogy sokkal inkább spanyol, és az egyik thai nő valószínűleg csak kísérő volt, mert tegnap nem jelent meg.
Egyébként az óra kevés meglepetést hozott, folytattuk ugyanott ahol hétfőn abbahagytuk. Kaptunk mappát, benne a teljes tanfolyam anyagával. Igazából nyelvtanilag újat nem fogok tanulni, viszont legalább tudok gyakorolni, és beszédben rutint szerezni. Néhányan kipécéztek maguknak, de nem foglalkozom velük. Hétfőn tesztet írunk, nem hinném, hogy annyira nehéz lenne. Sosem az írásbeli részével volt gondom, inkább szóbelivel akadtak gondjaim mindig. De azért mindenképpen fogok rá tanulni.
Van egy-két érdekes ember a csoportban. A burkina faso-i nő zavarásban úgy nyerít, mint egy ló, a szenegáli csaj pedig ha nem biztos a dolgában inkább meg sem szólal. Az indiai lány szerény, de igyekszik, a bosnyák/horvát/montenegrói "klán" állandóan súg egymásnak. Az indonéz fickó megpróbált félrevezetni egy feladatnál, de nem sikerült neki. A spanyol csaj is nagyon igyekszik, de még rendszeresen angolul akar mindent mondani, illetve nagyon erős spanyol és angol akcentusa van, így őt ezért nehéz megérteni. A thai lánynak olyan hosszú keresztneve van, hogy elolvasni is fárasztó, nem hogy kimondani. Egyébként sem állok valami jól nevek terén, a 15-ből tudok talán 4-et... Majd idővel megjegyzem őket. Meg már vannak névtábláink is, majd onnan leírom őket. Eddig nincs gondom a tanfolyammal, eddig még tetszik. :)
Feritől kaptam szép virágot a névnapomra. Vitorlásvirágot. Nagyon szép, és tele van bimbókkal. És ha mér itt tartunk, megmutatom, hogy mit kaptam még névnapomra.
A könyvön kívül kaptam még csokit, de már nem sok van belőle. Ezt még akkor adták át, amikor otthon voltunk, egész pontosan az nap, amikor visszajöttünk. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek akinek eszébe jutottam, és felköszöntött! Köszönöm! :)Holnap Feri szabadnapos, úgyhogy most 3 napos pihenés lesz a szombati május 1-je miatt. Elvileg találkozunk Feri egyik kolléganőjével és annak magyar származású barátnőjével. Illetve egy kedves magyar házaspár megkeresett e-mailben, akik Klagenfurtba fognak költözni, és jönnek ki szombaton lakást nézni, lehet, hogy velük is összefutunk, de ez még egyáltalán nem biztos. Reméljük jó idő lesz, és esetleg el lehet menni vasárnap kicsit sétálni... :)
2010. február 22., hétfő
Örülünk
Örülünk annak, hogy végre sikerült intéznünk valamit. Úgy néz ki, végre elkezdek nyelvet tanulni, rendes oktatási körülmények között. Ma elmentünk, és megérdeklődtük, hogy mikor indul tanfolyam. Április 26-án indul egy kurzus, heti két alkalommal, hétfőn és szerdán, minden alkalom 1,5 órás (16.30-tól 18.00ig tart). A tanfolyam hossza 2,5 hónap. Az oktatás díja 80€. Ezek fényében fel is iratkoztunk, úgyhogy még két hónap és kezdődik a fejtágításom! :)Fotó: innen
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)