LP és én

Meséltem már arról, hogy mennyire szeretem a Linkin Parkot? Még nem? Hát, akkor épp itt az ideje. Körülbelül 16-17 éves lehettem, bőven gimnazista, amikor először hallottam róluk. Persze, ki más mutatta volna meg, ha nem a Bátyám?! Elsőre annyira nem tetszett, de azért csak hallgattam. Aztán elkezdett tetszeni, észrevettem, hogy szokatlan hatással van rám. Megnyugtat. Ha ideges, mérges, vagy szomorú voltam, akkor megnyugtatott és jobb kedvre derített. Ha pörögtem, akkor lehiggadtam tőle. Mindig jó hatással volt rám...., és ez az érzés a mai napig tart.
Reggelente, mikor dolgozni megyek (főleg ha egyedül) mindig őket hallgatom a buszon, mert mire beérek (háztól házig kb. 35 perc) felébredek. Ha sokáig vagyok bent, és délután számítógéphez kötött munkám van, akkor is őket zenélnek az iPodomon, mert ideális háttérzenének. Ha fáradt, ideges, mérges, csalódott, elcsigázott vagyok, akkor is ők szólnak a fülemben, mert kivétel nélkül jobb lesz a hangulatom tőlük. Ha pedig kipihent, derűs, vidám vagyok, akkor pedig csak azért, hogy ne múljon el ez az állapot. Egyszerűen csak szeretem őket. Minden zenéjüket, kivétel nélkül.
Az érdekes az, hogy Feri sokáig nem szerette őket, nem tetszett neki a zene. De az idő engem igazolt. Ma már az ő iPodján is ott vannak. :)
Nem vagyok az a fajta "rajongó", aki mindent gyűjt róluk, elolvas minden vackot, megnéz minden videót. Persze tudom, hogy ki kicsoda, meg mikor mennek turnézni (azt is "csak" azért, hogy tudjam, mikor kezdenek el dolgozni az új albumon). Én főleg csak a zenéjüket hallgatom. És élvezem. Egyszer nagyon szeretnék elmenni egy koncertjükre. És csak hallgatni, és mozogni a zenére...