Március 20-án mentünk haza. Mire összepakoltunk mindent, az állatokkal együtt, már 11 óra volt, és mivel nem csak autópályán mentünk, elég későn (este 8-kor) értünk haza.

Meglátogattuk a Bettyéket is egyik nap, nagyon finomat főzött, pontosabban sütött, és annak ellenére volt nagyon finom, hogy Ő meg sem kóstolta, mert nem eszik húst. Aztán mutogatott fényképeket, beszélgettünk kicsit, aztán hazamentünk. Állati jó játéknak tűnik a Wii-s Nintendo.:)
Aztán voltunk az Ikeában is. Sajnos elég kevesen voltak bent, akikkel jó lett volna találkozni, de azért így is sikerült néhány embert elcsípni 1-2 mondatra. Hát, nem fenékig tejfel ott a helyzet, talán jobb is, hogy eljöttünk onnan, még időben. Beszélgettünk Andris barátunkkal, akinek egész jól alakul az élete, és aminek Mi nagyon-nagyon örülünk!
A jánoshalmai látogatásunk is jól sikerült. Meglátogattuk a családot, voltunk születésnapi buliban (Feri keresztapjának az 50. születésnapját ünnepeltük), ami remekül sikerült!
Egyik nap elmentünk Pécsre. Mivel én még nem voltam ott, ezért nekem igazán új élmény volt. Nagyon szép város, kellemes hangulata van, ráadásul még az idő is kedvezett nekünk, mert kellemes meleg volt. Kár, hogy még nem fejezték be a városszépítő átépítést, amit annak tiszteletére csinálnak, hogy Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa! Aki teheti, mindenképpen menjen el egyszer Pécsre, megéri! Felmentünk a TV-toronyba is, ahonnan csodás kilátás nyílik Pécsre és a környékre! És még egy fontos dolog, megtaláltam a Mennyországomat! Pécsett van az Alexandra Könyvkiadó, és Könyváruház székhelye, ami mellett el is mentünk. Hihetetlen nagy, és biztosan tele van sok-sok szép könyvvel... Ráadásul a Pécsi Árkádban van a TÖKÉLETES könyvesbolt. Természetesen az is Alexandra. :) Teljesen beleszerettem. Annyi könyvet... csak kapkodtam a fejem, és próbáltam mindent megnézni, amit lehetett. Vissza kell még oda mennem. :)
Gergővel és Anyuval is voltunk kirándulni. Egyik nap elmentünk Visegrádra, mert Feri még sosem volt ott, így tehát megmutattuk neki. Még mindig szép, csak a belépő ne lenne olyan borsos (1500 ft/fő). Útközben felmentünk Dobogókőre, amiről azt tartják, hogy az a Föld Szívcsakrája. Én nem értek hozzá, mindenesetre nagyon szép onnan a kilátás a Duna-kanyarra.
Másnap megint csak a Gergővel és Anyuval (Apu otthon maradt és pihent, mert nem érezte valami jól magát, és elég fáradt is volt) elmentünk a Miskolci Vadasparkba. Persze jó nagy kerülővel a Mátrát és a Bükköt jó alaposan bejárva. Átmentünk Lillafüreden is, még mindig csodás hely. Bár elég cudar volt az időjárás (esett az eső, és elég hűvös volt), azért sétáltunk vagy 2 órát az állatok között. Rettentő vicces és jópofa állatok vannak ott. Simogattam nyuszit és kecskét. Nagyon jó volt.
Mivel a Nagypapámnak április 1-jén van a születésnapja (most volt neki a 85.) ezért egyik nap elmentünk hozzájuk is, és jól felköszöntöttük. Nagyon örült nekünk, jó kedve volt, ezért elég sokat beszélgettünk vele is, meg a Mamával is. Mamától kaptam egy csomó könyvet. Köszönöm szépen még egyszer, öröm lesz őket olvasni. Utólag is Boldog Születésnapot a Papának! :)
Ezek után gyorsan "átszaladtunk" Veresegyházára a Keresztszüleimhez egy gyors beköszönésre. Kicsit beszélgettünk, aztán mentünk haza.
Aztán utolsó nap bográcsoztunk egyet a kertben. Feri szarvaspörköltet főzött, ami isteni finom lett!
Majd hétfőn délelőtt 10-kor útra keltünk Gergővel és Apuval, hogy hazahozzanak bennünket. Tettünk egy kis kitérőt Gmunden és Hallstatt felé. Szép volt az út, este 9-re értünk haza. Apuék másnap reggel 5-kor indultak haza, mert Gergőnek délután ultrahangra kellett mennie, aminek az eredménye szerencsére negatív lett.

Nagyon-nagyon jól éreztük magunkat, és köszönünk szépen mindent! Jó volt ilyen sok időt otthon lenni!







