2009. május 11., hétfő
2009. április 14., kedd
2009. április 10., péntek
Esküvő - 2009. ápr. 09.
Elmentünk boltba, reggeliztünk, 10 óra körül elkezdtünk készülődni. Ekkor még egyáltalán nem voltunk idegesek. Kb 2 órás készülődés, öltözködés, miegymás. Déltől teljes harci díszben álltunk, és vártuk a Mickyéket, akik 1 óra körülre ígérték magukat. Ekkor már kezdtünk idegesek lenni.
1/4 2-kor megjöttek Mickyék, és jó volt látni, hogy ők sem teljesen nyugodtak. Kiderült, hogy Karlsten (a férj) most először lesz tanú, emiatt is izgult kicsit. 1/2 2 felé elindultunk a városháza felé. Mikor még vártunk a sorunkra, észrevettem Feri egyik kollégáját sárga ikeás pólóban, Ferinek mondtam is, de a többiek elterelték a szót, hogy biztos nem ő volt...
Két fotósunk volt, mert mi is hívtunk egy srácot, meg a Mickyék is, mert nem tudták, hogy már szerveztünk mi is egyet. De nem volt baj.
A szertartás gyors volt, és vicces. Bevonultunk, volt egy kis képzavar mindenkinél, ki hova ül, a tolmácsomnak pontosan hol a helye, stb. Az anyakönyvvezető elmondta, hogy fog lezajlani az egész, ő mondja a szöveget, a tolmács (Rita) fordít nekem. Mindenki nevetett, még ő is. Vicces volt. Aztán egyszer csak feltette a kérdést. "Szabad akaratunkból kívánunk házasságot kötni?" -"Igen". Jó. Mivel mindketten Igennel válaszoltunk, ezennel házastársakká nyilvánít minket... -"Ennyi...?"
Odahozta a gyűrűket, felhúztuk egymás ujjára, és vártunk. Mire ránk néz. -"A csók hol marad?" Megint röhögés, ezek is csak mi lehetünk.
Aláírásnál Feri először a rossz oldalra állt a könyvnek, az anyakönyvvezető szólt rá, hogy a másik irányból könnyebb lenne.
Én majdnem elrontottam az aláírást, mert a Kuzman Kardos helyett Kardossal kezdtem a nevem. De átjavítottam. Na, ezek is csak mi lehetünk.:)
Megkaptuk a hivatalos okiratot, juhéjj!!
Kifelé jövet pedig rádöbbentünk, hogy nem láttam rosszul. 8 ikeás, sárga pólóban pici ikeás szívecskéket dobált ránk. Volt nagy meglepetés, mert abszolút nem tudtunk róluk. Aranyosak voltak. Engedéllyel meglógtak a munkából!
Hoztak pezsgőt is, a városháza előtt koccintottunk. Mindenki nézett, aki arra jött! Nagyon muris volt.
Kaptunk egy feladatot is. Egy óriási lepedőből ki kellett vágnunk egy szívet...
...És Ferinek át kellett emelnie a szíven. Még szerencse, hogy elbírt.
A csokromat is eldobtam... el is kapta valaki, de aztán visszaadta
Ezt kaptuk Tőlük ajándékba. Egy perselyt, Nem hagyták üresen. És piros-fehér-zöldre van lefestve. Kedvesek:)
Csoportképhez is beálltunk...
...még hullámoztak is
Aztán a fotósunk mondta, hogy menjünk el a közeli parkba, ott csinál rólunk néhány képet.
Az a fotós, akit mi hívtunk, a mi gépünkkel fényképezett, kb 300 képet. A másik fotós a saját gépével 500 képet csinált. Azokat a héten kapjuk meg, majd abból is szemezgetek egy kicsit.
A fényképezés után megkaptuk a másik ajándékunkat. Mickyék csináltak nekünk egy keri partyt náluk, mert Ők kertes házban laknak. Oda vonult ki a banda. Néhány ikeás, meg mi. Sütöttünk, főztünk, kaptunk esküvői tortát, amit Micky sütött. Beszélgettünk, viccelődtünk. Jó volt.
Most van nála egy kiskutya. Egy családtól hozta el, mert azok 2(!) hetes korában vették, de nem bántak jól vele. Most Micky nevelgeti. Vicces kis jószág. Németjuhász. Menni még alig bír, mert állandóan felborul, de úgy morog már mint a nagyok. Őt pesztrálta mindenki! 8-ig voltunk náluk, aztán Micky hazahozzott, mert kezdtünk fáradni. Így utólag is nagyon köszönünk mindent!
Minden nagyon szép volt. Kár, hogy a család nem lehetett itt...
2009. április 8., szerda
Az utolsó nap
Kérdeztük Mickyéket, hogy hova menjünk utána. Elmenjünk "későebédelni", vagy jöjjünk fel hozzánk, és készítek valamit. Azt mondták hogy ne készüljünk semmivel, mert van egy meglepetésük... De, hogy mi? Azt nem tudjuk. Mindenesetre nagyon zavarban leszünk, hogy költenek ránk. Már a nászajándékot sem akartuk, de ahhoz ragaszkodnak, mert ez így szokás Németországban is. És ha nem mondjuk meg mit szeretnénk, akkor ők választanak, de akkor valami oltári nagy hülyeséget. Ha már ennyire muszáj, akkor kiválasztottunk egy keri bútort (Ikeában), és azt kértük. Egyébként is meg akartuk venni, mert jó lenne, de így ez a probléma megoldva.
Már csak 23 óra 12 perc van a lány életemből.
2009. április 3., péntek
Csomaguk érkezett...
És tegnap végre elmentünk fodrászhoz. Feri persze eljött velem, mert még nem boldogulok. Nem vágattam le teljesen, csak fazonra igazíttattam, mert szeretném megint megnöveszteni egy kicsit. Egyébként az elmúlt 5 hónapban, mióta utoljára voltam, nagyon sokat nőtt. Olyan 8-10 centit.
Feri ma dolgozik. Tegnap úgy volt, hogy a szállító és a fodrász után még bemegy dolgozni, de aztán végül nem ment be. Ma inkább tovább marad, és bepótolja a tegnapi napot.
Ma sokkal jobb idő van, mint amilyen a héten volt. Ma már a nap is kisütött. Reméljük, hogy csak javulni fog. Már nagyon unom az esőt, és a hideget.
2009. április 1., szerda
Születésnap, időjárás, fájdalom, bolondok napja
Ma megnéztem interneten az időjárás előrejelzést. Jön a jó idő. Legalábbis 3 időjárás jelentő honlap szerint. Remélem igazuk lesz.Van olyan amilyen a jövőhétre 20 fok körüli hőmérsékletet ígér. Van aki "csak" 15 fokot, de én avval is beérném. Csak legyen vége ennek a csúnya esős, borús, hűvös időnek! Próbáltam beszúrni egy képet, hogy milyen idő lesz, de nem megy. inkább a linket mutatom, és ott mindenki meg tudja nézni! ITT lehet megnézni! És ITT is.
Tegnap megint alkottam.:) Mosogatni készültem, és még ki kellett pakolni a mosogatógépet. Én pedig nagyon ügyes kislány révén sikeresen belerúgtam a kinyitott mosogatógép ajtó sarkába, bokával. Már akkor is nagyon fájt, még sírtam is kicsikét, aztán beborogattam jégakkuval, befásliztam, aztán csináltam tovább a dolgomat. De baromira fájt továbbra is. Este elég sokáig terheltem, mert tiramisut, és 2 féle panna cottát gyártottam, mire végeztem rendesen feltagadt a bokám, és elkezdett lilulni, de csak úgy diszkréten. Hideg vizes borogatás, fásli, felpócolt láb, szigorú pihentetést írt elő a doktor (Feri). Éjszaka persze megint fájt. Néha fel is keltem rá. Még most is fáj. Vicces, mert van egy hete, hogy rendbe jöjjön, mert magassarkú cipőt vettem az esküvőre (7 cm sarokkal), és feldagadt, fájó bokával nem tudom, hogy tudnám felvenni... Annyira nagyon ügyes vagyok, tudom! Várom kommentekben, mennyire!
És aki nem tudná, ma van BOLONDOK NAPJA! Aki teheti, bolondozzon meg ma valakit. Minket már megbolondoztak. A szállító, aki gyűrűinket hozza, tegnap nem találta meg a címünket (milyen szállító az ilyen? - szerintem ki sem szállt az autóból, meg sem kérdezte, hogy hol van ez a cím... na, mindegy), és vissza akarta küldeni a feladónak, aki Németországban van. Még szerencse, hogy Feri ma reggel felhívta, és mondta neki, hogy nehogy visszaküldje, és elmagyarázta, hogy hol talál meg minket. Megígérte neki, hogy kiírjuk a bejárati ajtóra, hova kell mennie. Mint egy gyereknek...
Remélem holnap megyek fodrászhoz. Valami normális fazont kell vágatnom, mert ami most van a fejemen az borzalom.
Jah, egyébként nagyjából 6x próbáltam feltenni ezt a posztot, de nem sikerült. Hetedjére igen! Végre!!!
2009. március 30., hétfő
Es-ő/küvő
Az időjárás szar. Tegnap óta esik az eső, ami keresztül húzta a számításainkat is, mert tegnap szerettünk volna elmenni kirándulni, de hát nem lehetett. Reggelre le is fagyott, és ma váltva esik eső, és hó vagy havas eső. Persze hűvös is van.
Történt itt egy kis változás, amit mindig elfelejtek leírni. Körülbelül 2 hete bezárt a ház mellett/alatt található Bellissimo videotéka. 25 év után zárták be a boltot. Senki nem tudja, hogy miért, csak sejtéseink vannak. Annyit tudtunk róluk, hogy jóval drágábban adták a filmeket, mint a többi téka, akár 2-3 szoros áron is. Mi azt feltételezzük, hogy emiatt. Az emberek megunták a nagy árkülönbözetet, és inkább átmentek másik helyre. De ezt csak mi gondoljuk. Egyébként nem tudjuk miért zártak be.
Egyébként nem történt semmi érdekes az utóbb időben. Szombaton este 20.30-kor lekapcsoltuk a lámpákat, radiátorokat, tv-t, számítógépet 1 órára. Mi így vettünk részt a Earth Hour (Föld Órája)-n.
Szombaton Ferinek legénybúcsúja lesz. Nekem nem lesz leánybúcsúm, de nem is bánom, mert egyébként sem akartam.
Hétvégén persze megint főztem. Pénteken kaptunk az Intersparban friss pisztrángot, és nem is volt olyan nagyon vészes az ára, úgy hogy szombaton azt sütöttem. Ez volt az első, de szerintem nagyon jól sikerült. Ha máskor is lesz, biztos veszünk. Tegnap pedig sült csirkét csináltam krumplipürével. Mivel elég későn álltam neki, 1/2 8-kor, így jó késői vacsora lett belőle. 10 órakor ettünk... Receptek majd később.
Ma valószínűleg brokkolikrémlevest fogok főzni. Feri nagyon szereti.
Most megyek és eszem valamit, és próbálom túlélni ezt a borzasztóan ramaty időt. Szörnyű... Hahhh. De a hétvégére már jó időt mondtak!!!
2009. március 23., hétfő
Az elmúlt egy hét
Igazából túl sok minden nem történt a legutóbbi bejegyzés óta. Még másfél hete voltunk vacsorázni a jövendő tolmácsommal és a párjával. Mivel mindketten magyarok, egy jó nagyot beszélgettünk Velük, miközben állati finomat ettünk. Egyik kedvenc éttermünkbe mentünk, ahol hihetetlenül finom a steak, és a paradicsomleves. Jó volt itt magyarul beszélgetni valakivel, aki nem a Feri. Egyébként mind a ketten nagyon szimpatikusak. A lányt Ritának, a párját Péternek hívják. Ritának van egy lova, a várostól nem messze, egy tanyán tartja. Sokat kirándulnak ők is, meg is beszéltük, hogy majd nyáron néha elmegyünk közösen valahová.
Pénteken reggel megint migrénre keltem. Nagyon fájt, két gyógyszert is bevettem, de sokáig nem hatott. Aztán valahogy sikerült elaludnom, és mire felkeltem (délben), szerencsére enyhült, és akkor már ki bírtam kelni az ágyból. Volt egy kis hányingerem is, de tovább nem jutottam el. Nekem a hányós fajta migrénem van, nem tudom melyik jobb. Ez, vagy az ami napokig eltart, de nincs hányinger, és kevésbé fáj, csak sokáig? Már hónapok óta nem volt, mióta kint vagyunk biztosan nem, és előtte sem volt hónapokig, vagyis már vagy 10 hónapja nem fájt. Remélem ennyi ideig nem is fog újra.
Hétfőn Feri dolgozott, ráadásul délután, 10 órára ért haza. Kedden szabadnapos volt, elmentünk versenytársat elemezni (Ő), és nézelődtem. Akiket megnéztünk: Möbelix, Mömax, XXXLutz, Kika. A Lutzban találtam pici pástétomos/felfújtas tálkákat 1€-ért. Nem vettem meg, de legközelebb, ha megyünk veszek néhány darabot. 1-2 érdekes és szép dolgot láttunk, de alapból semmi különleges. Elmentünk egy ékszerészhez, aki lemérte, hogy mekkora gyűrűre van szükségünk.
Szerdán Feri megint dolgozott. Visszaküldtük a gyűrűket cserére, majd küldik.
Csütörtöktől Feri szabadságon van. Nem sok dolog történt, csak kitakarítottuk a lakást. Pénteken voltunk Baumaxban, néztünk kerti szerszámokat, fűmagot, nádkerítést, virágokat, ilyesmiket. Aztán elmentünk nézni nekem ruhát. Az egyik üzletben vannak nagyon szép alkalmi ruhák. Koktélruhánk írják, de némelyik olyan szép és elegáns, hogy esküvői ruhának is bőven jó. Majd jövőhéten visszamegyünk, és veszünk. Meg néztem hozzávaló cipő is. Azt is találtam.
Szombaton elmentünk a Lend Kanal hajókikötőjébe, mert bolhapiac volt. Nem voltak sokan, de láttam 1-2 szép dolgot. Ami nagyon tetszett, egy nagyon régi Lengyelország térkép volt.
Aztán megfürdettük a macskát, hát nem arattunk vele osztatlan sikert. Konkrétan utált minket utána szerencsétlen Lujza. De muszáj volt már. Olyan murisan nézett ki utána. Kis ágról szakadt. De a pocakja olyankor is nagyon nagy. Beles...
Délután főztünk, mintha egy hadsereg állomásozott volna nálunk. Főztem húslevest, Feri főzött vadmalacból pörköltet, szaggattam hozzá nokedlit, és sütöttem pulykát, ahhoz csináltam majonézes krumplisalátát. Desszertnek megsütöttem a fagyasztóból kivett Apfelstrudelt is. Majd 5 órán keresztül sütöttünk főztünk. De minden nagyon finom lett. Jól belakmároztunk, utána hevertünk.
Vasárnap egyáltalán semmit sem csináltunk. Az idő változó volt. Hol nagyon kisütött a nap, hol beborult. Ettünk, pihentünk (Feri), és szenvedtem, mert nagyon görcsölt a hasam (női bajok).
Ma el kell mennünk a Stadthausba, megnézni, hogy pontosan hol van a házasságkötő terem. Nem az nap akarjuk keresgélni ott. Most szépen süt a nap, de közben borulgat is. Kb 7-10 fok van.
Apósomnak ma van a születésnapja. Az előző posztban már írtam, de most is leírom. Nagyon Boldog Születésnapot kívánunk Neki mindketten!!!
2009. március 16., hétfő
Hétvége, és egyebek
A legviccesebb az volt, amikor azt vettük észre, hogy egy fickó ingyen tésztát osztogat. Először nem tudtuk mire vélni a dolgot, de Feri jobban figyelt, mint én, és észrevette, hogy promóciós BZÖ-s tésztát osztottak. A BZÖ egy párt Ausztriában, kissé szélsőséges, Jörg Haider volt a vezetője, és itt Karintiában nagyon erős. Sokan szavaznak rájuk, mert (szerintük) védik az osztrákok érdekeit. Nem is lenne ezzel semmi gond, ha nem nehezítenék meg evvel a külföldiek dolgát. Igazából én nem értek a politikához, csak annyit szűrtem le, és értettem meg abból, amit Feri magyarázott, hogy nem szeretik a külföldieket (főleg a szlovéneket, de annak idején Haidernek voltak magyarellenes nyilatkozatai is), és a melegeket (no comment J.H.). Egyébként tegnap volt a polgármester-választás, és önkormányzati választás (azt hiszem ez is tegnap volt, azért nem biztos, mert 2 hete is választottak valamit - Ki tudja ezt már követni?), és fölényesen a BZÖ-s jelölt nyert itt Klagenfurtban. Bejött a kis kampányuk... De ennél többet nem is politizálok.
A vásáros kalandunk után elmentünk még boltba, mert pénteken elfelejtettünk 1-2 apróságot venni. Délután pedig főztünk. Illetve Feri főzött. Csinált húsos makarónit. Nagyon finom lett, de rengeteg lett belőle, úgyhogy tegnap a maradékot megcsináltuk rakott tésztának. És csináltam panna cotta jellegű édességet. Azért csak jellegűt, mert hiába tettem a forró tejszínbe zselatint, csak nem akar megdermedni rendesen, de így is nagyon nagyon finom lett. Tegnap pedig csináltam gyrost. Még pénteken kaptam pitát (először, mióta itt vagyunk), és nagyon gyros ehetnékünk támadt. A tzatziki állati fokhagymás lett, és a lila hagymát sem sajnáltam, még szerencse, hogy nem volt randink senkivel. :) Egyébként szerintem finom lett.
Még másfél hete megrendeltük a gyűrűinket, ami múlt csütörtökön meg is jött, csak sajnos nagyok lettek... A héten visszaküldjük, és kicserélik.
Holnap Feri itthon van, szerdán dolgozik, aztán csütörtöktől jövő szerdáig szabin van. Elhatároztuk, hogy nem megyünk sehova, maximum egyszer elmegyünk kirándulni valahova, de ez a legtöbb. Itthon leszünk, így is van egy kis dolgunk itthon. És Feri persze pihenni fog!
El kéne kezdeni rendbe tenni a kertet, de ahhoz szerszámokat kellene vennünk. Természetesen Lydia-éknak(tulaj) nincs semmilyen szerszámuk, se gereblye, se ásó, se metszőolló, semmi. Egy rozoga partvissal szokott az anyja sepregetni(!) a kertben. Hát, nagyon vicces látvány, csak épp semmi értelme nincs. Viszont muszáj elkezdeni a rendberakását, mert ma néztem, hogy bújnak már a virágok, sőt a krókuszok már elkezdtek nyílni. Ki kellene vágnunk egy fát (valószínűleg csak ősszel), fel kell vágni 2 fenyőt, és megmetszeni 1 alma,- és 1 szilva(?)fát. Tudom, hogy nem most kellene, de csak nem lesz neki nagy bajuk. Ősszel nem tudtuk, mert Feri akkoriban sokat dolgozott, egyedül ezeket pedig nem tudtam volna elvégezni.
Holnap a gyűrűt intézzük, elmegyünk a Mömax-ba, mert mind a ketten körbe akarunk nézni, majd valamikor szeretnék venni kicsit pástétomos tálkákat, és bízom benne, hogy ott lehet kapni.
Aztán a héten függönyt kel mosnom, és varrnom, ágyneműt kell szellőztetni.
Még 2 hete átrendeztük a nappalit. Szerintem sokkal jobb lett, mint volt. Majd teszek fel képet róla. Konkrétan mindent átpakoltunk. Egyedül a számítógép és a kisebbik könyvespolc maradt a helyén. Utóbbit januárban pakoltam át... Teszünk-veszünk. Nem bírunk a seggünkön ülni, főleg én.
A dögök jól vannak, a macska időnként k*a rossz. A hétvégén, és ma is nagyon szép idő volt, kb 15 °C-kal (végre itt a várva várt meleg!), így szinte egész nap nyitva volt az erkélyajtó. A macska egész idő alatt az ajtóban ült, időnként kijjebb is, és figyelt, mindent. Nagyon helyes volt. Előfordult amikor mi is kint voltunk - Jah, szombaton az erkélyen ebédeltünk! Végre! - akkor felbátorodott, és szomszédból kellett visszahozni. Aki nem tudná, közös erkélyünk van a tulajjal, aki a szomszéd, és még nincs semmivel elválasztva, így szabad átjárása van a Kisasszonynak. Nagyon élvezte. Egyre bátrabb, most már sokkal jobban kell rá figyelnünk. Eddig még az ajtó közelébe se akart menni, úgy félt, most meg... A csincsillák jól vannak, rengeteget esznek, néha rosszak, piszkálják egymást, vagy a macskát, de minden oké velük.
Tegnap volt ugye március 15-e. Ha ezt a dátumot hallom, nekem nem csak a szabadságharc jut az eszembe, hanem egy valaki, aki nem harcolt ott, de ezen a napon nagyon fontos Nekem/Nekünk (egyénként nem csak ezen a napon). A Mi családunk ezen a napon más valakit ünnepel. Március 15-én van Keresztanyámnak, Magdinak (Apu nővére) a születésnapja, aki pontosan 100 évvel a szabadságharc után született. Így is kívánunk NEKED NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT MINDKETTEN!!!
2009. március 9., hétfő
Hihetetlen időjárás
És miközben sétáltunk le a Meldeamt-ba, először csak hódara, majd szép nagy pelyhekben hó kezdett el esni. Még mindig esik, miközben egy madárka rendíthetetlenül énekel, és hirdeti "Itt a tavasz!". Szegény, nagyon el van tévedve, ahogy így kinézek az ablakon. Pedig erre a hétre melegfrontot mondtak, és +15 C-ot. Ez nem ér! Én TAVASZT akarok, és nem telet, és hideget. Ezt nem hiszem el. Egyre nagyobb pelyhekben és egyre sűrűbben esik.
Megyek és alszom egyet, hátha akkor abbahagyja...
2009. március 4., szerda
A dátum
Szóval, április 9. Még van 5 hetünk, de ez olyan fura érzés. Nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel, és gondolattal.
Furcsa, nem sokára Kuzman-Kardos Mariann leszek...