Tegnap voltunk Ferivel Ikeában. Pontosabban én odamentem, mikorra Ő végzett, és bementünk venni 1-2 dolgot. Vettünk nagyon szép méterárut, az előszobában lévő polcrendszert fogom vele bevonni, és párnahuzatnak való anyagot is beszereztünk. Azt is én varrom:).
Mivel Feri kapott ingyen karácsonyfára kupont, holnap elhozzuk azt is. Az áruház előtt árulják, és tőlük kapott minden dolgozó egy ingyen karácsonyfát. Kedves Tőlük.
Holnap megint megyek érte, és kiválasztjuk a nekünk pont megfelelőt.:) Már várom. Ma megyek és megveszem neki az ajándékát!:) Még nem tudom mi lesz az, de karácsony után megtudjátok. Elöbb nem, mert ezt Ő is olvassa:)
2008. december 17., szerda
2008. december 12., péntek
Az első varrás
2008. december 11., csütörtök
Varrógép
Néhány nappal ezelőtt megérkezett a hőn áhított, és már másfél hete (inkább 2) megrendelt új és szép (teljesen kompjúter vezérelt) varrógépem.
Már nagyon vártam. Amit Anyucitól kaptam, amivel régen dolgozott, sajnos nem akart működni a kezeim között, ezért úgy határoztunk, hogy veszünk egyet, és ez lesz a karácsonyi ajándékom. Utána érdeklődtünk, hogy itt Klagenfurtban hol van varrógépeket árusító szaküzlet, elmentünk egyik nap. A hölgy nagyon készséges volt, mert megmutatta mind a 2 raktáron lévő gépet, amit ők árulnak. Egy Bernina típusút, és egy Pfaff típusút. Mindkettő nagyon szép és okos volt, főleg a Bernina. Azon legalább fél órán keresztül mutogatta, hogy melyik funkció mire jó, és milyen egyszerű kezelni, meg hasonló. Már éppen ott voltunk, hogy jó lesz és megvesszük, mikor megkérdeztük az árát. Bár ne tettük volna... Túl sok. Összeget nem írok, de bőven 6 számjegyű volt forintba. Kizárt, hogy ennyit adjunk egy varrógépért. Hazamentünk, csalódottan, rosszkedvűen. Másnap azért megnéztünk a neten. Hátha van valami nagyon szuper megfizethető áron. Én azért készültem, mert utána olvastam, melyik gépek jók, melyikek kevésbé, mit tudnak, mennyibe kerülnek, fórumokat olvastam, hogy kinek milyen tapasztalata van a sajátjával. Így alakult ki egy hatos lista. Ebből választottuk ki őt:

Okos, mert sok mindent tud, 60 program van benne, overlock öltés, strech öltés, sorminták, quiltöltés, tűbefűző, cipzárt lehet ruhába varrni. Szóval, elég jó paraméterei vannak. És még a hülye is tudja használni, vagyis még én is. :)
Ahogy néztem, Magyarországon nem, vagy csak nagyon kevés helyen forgalmazzák, mert csak egy on-line áruház kínálatában találtam. Viszont találtunk egy osztrák web-shop-ot, és ott volt. Kicsit drágábban, mint a németeknél, de nem baj. Itt nem kellett szállítási költséget fizetni, és nem kellett hitelkártya adatokat megadni. Aztán átutaltuk nekik a pénz, és megküldték. Még tanulom, hogy kell használni, de nagyon ügyes kis masina. Hétvégén debütálunk, ugyanis vettünk Ferinek egy szövetnadrágot a hétvégi karácsonyi vacsorájára, és azt kell felvarrnom... Kicsit izgulok. Ha itt végeztem, megyek és gyakorolok...

A kis szökevény
Tegnap reggel Feri 8-kor kelt fel, mert ment a bankba. Én még szundítottam. Néhány perc múlva jön vissza a hálóba, hogy ki kellene mennem a nappaliba. Kérdezem, hogy miért, mi van. Nem válaszol. Kitápászkodom, nézek rá, mikor megszólal.
- Meg kellene fogni a Stitchet!
- Miért, kijött?
- Igen, de nem most!
... Mi van??? Kiderült, hogy a Kislegény valahogy megszökött. Az ajtajuk nyitva volt, szóval nem értjük. Aztán eszembe jutott, hogy én éjjel egyszer kijöttem hozzájuk, mert leverték a házukat a felső polcról, és az ráesett a kerékre, így nem tudtak futni. Lehet, hogy akkor hagytam nyitva... Nem emlékszem. Sose hagytam még nyitva nekik, de mindennél van egy első alkalom, sajnos.
Persze Ő nem gondolta úgy hogy be kellene mennie. Jah, az érdekes, hogy Borisz viszont bent volt, őt nem érdekelte a szabadság. Eltartott vagy 10 percig, mire sikerült megfogni. A macska halálra volt tőle rémülve. Elbújt a fürdőszobában, az ablakpárkányon, és már a becsukás után vagy 10 perccel sem mert előjönni. Aztán bátorságot gyűjtött, de olyan óvatosan jött ki a szobába, mindenhová benézett, hogy nincs-e ott valaki, aztán megnézte a ketrecet, látta, hogy be van csukva, és mind a ketten bent vannak. Akkor nyugodott meg egy kicsit.
De Borisz is nagyon hűvös volt Stitchcsel. Persze baromira elfáradt, rengeteget ivott, aztán evett, és keresett magának egy jó helyet, hogy alhasson. Itt volt a gond. Oda akart bújni Boriszhoz, de ő nem hagyta, elzavarta, veszekedett vele. Mintha nehezményezné, hogy egész éjjel egyedül volt, míg ő rajcsúrozott kint. Egész nap így viselkedett vele.
Hihetetlen, mennyire értelmesek ezek a kis szőrpamacsok.:)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)