2009. október 23., péntek

Szerda hajnal

Szerdán hajnalban még nálunk volt a bérelt autó, így felkerekedtünk, hogy kiránduljunk még egy kicsit. Mivel Ferlachban volt egy ici-pici dolgunk, ezért ezt az útvonalat néztük ki magunknak. Megint a Drávát követve haladtunk, csak most a másik irányban. Ferlachból indultunk, és Gallizien-nél mentünk át a Dráván. Majd haza. Nagyon szép volt a reggel. Viszonylag tiszta, eső mentes, de nagyon ködös volt az idő. A folyó felett vastag ködtakaró pihent, és az ott fekvő kicsi falvak meseszerűek, és nagyon bájosak voltak. Teljesen elvarázsoltak minket. El is döntöttünk, ha egyszer saját házat vennénk, csak ezen a részen keresgélnénk. Közel van Klagenfurthoz, de pont annyira messze, hogy csendes és nyugodt legyen. A folyó hihetetlenül szép, és a Karawankák lábánál helyezkedik el. Különösen St. Margareten im Rosental tetszett. Azért készült néhány kép ezen a "túrán" is.

Az útvonal


















Hétfő este

Még hétfő este elmentünk a bérelt autóval kicsit kirándulni. Természetesen megint ránk sötétedett. Azért készült 1-2 kép. Először a Dráva mellett haladtunk Villach felé, majd átmentünk Szlovéniába Wurzenpaß-nál.

Klagenfurt-Wurzenpaß útvonal

Ott vettünk néhány dolgot, mert jóval olcsóbb, mint Ausztriában, aztán átautóztunk Olaszországba, ahol igazoltattak a rendőrök. Pontebba-nál fordultunk vissza, és Tarvisio-n keresztül elhagytuk az országot, és visszatértünk Ausztriába és hazajöttünk.

Wurzenpaß-Tarvisio-Pontebba-Tarvisio-Klagenfurt útvonal

Először úgy volt, hogy Pontebba-nál átkelünk az Alpokon egy hegyi úton, de le volt már zárva. Sajnos.

Ezen az úton szerettünk volna átmenni, de le volt zárva (piros jelzi az elejét és végét, sárga az útvonalat)






2009. október 20., kedd

Jill Normann: Szakácsok könyve

Még nem is mutattam meg legújabb szerzeményemet. Ő a Szakácsok könyve. Na, jó, én tényleg nem vagyok szakács, de rengeteg hasznos tipp, trükk, és infó van benne. Példának okáért, hogyan készítsünk sushit, csokimousse-t, hogy pucoljunk tarisznyarákot (ezt asszem kihagyom), hogy kell szépen zöldséget szeletelni és még sorolhatnám. Nem egy könnyű kiadvány, mert majd 3 kiló de megéri forgatni, olvasni, tanulmányozni.
Még akkor vettem, amikor otthon voltam, és az Alexandrán épp volt egy nagyon kedvező akció. Az egyébként 11.990 forintos könyvet 4.999 forintért adták. Hát, nem hagyhattam ki! Miután engedélyt kaptam az Uramtól, rögtön meg is rendeltem, és másnap meg is érdekezett! Azóta is imádom! Már csak főznöm kell belőle! :)

2009. október 19., hétfő

Cecelia Ahern: Ui.: Szeretlek

" Holly összetörten, magába roskadva él férje, Gerry halála óta, sokszor ahhoz sincs kedve, hogy kikeljen az ágyból és ennivalót készítsen magának. Úgy érzi, élete értelmetlen Gerry nélkül.
Azonban egy napon minden megváltozik, amikor egy csomagot kap, benne több borítékkal. Holly ezentúl izgatottan várja minden hónap első napját, ugyanis akkor bonthatja fel az újabb borítékot és olvashatja el Gerry soron következő üzenetét - a feladatot az előtte álló hónapra.
A feladatok teljesítésével Holly lassan újra megtalálja az utat az élethez. Visszatalál a családjához, régi barátaihoz, új barátságokat köt. Dolgozni kezd, és életében először élvezi a munkáját, majd végül megnyitja szívét és új szerelem lehetősége előtt. Holly újra megtanul élni."

Szerintem egy egész jó könyv. Ismertem a történetet, mert ezerszer láttam a filmet, és az alapjába véve tetszik. Főleg a zenéje... Ezért sokkal több sírós részre számítottam a könyvben. (A részemről több sírás.) De nem volt. Egyszer-kétszer megkönnyeztem, de alapból inkább stagnáltam egy szomorú-vidám állapot között. Amúgy sokkal jobb, mint a film, sokkal részletesebb. Ami meglepő volt, hogy a filmben nagyon sok, szerintem fontos részletet változtattak meg és hagytak ki...
Összegezve ez a könyv egy szórakoztató-gondolkodásra késztető (mert elgondolkodik ezen a helyzeten akarva-akaratlanul is mindenki) vidám-szomorú történet. A kevésbé érzékenyeknek szívből ajánlom.

A regényből természetesen film is készült (mint ahogy azt említettem is) Hilary Swank, Gerard Butler, Kathy Bates, Lisa Kudrow főszereplésével. Csendben megjegyzem, Hilary Swank nem a legjobb választás volt Holly szerepére... De ez az én véleményem.



Cecelia Ahern 1981-ben
(rosszul írták a könyv hátuljába a dátumot) született Dublinban, újságírást tanult. Az Ui.: Szeretlek óta négy új kötete jelent meg. A fiatal írónő első regénye nagy sikert aratott hazájában, Írországban, majd bestseller lett több európai országban, és az USA-ban.







További könyvei amik megjelentek Magyarországon:

Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér

Cecelia Ahern: Bennem élsz



Szabadság

Feri több-kevesebb sikerrel szabadságon van már 1 hete, és jövőhétig még itthon lesz. Kivéve múlt héten egy nap, ma és holnap. Ma délelőtti ügyeletesvezető, holnap pedig megint megy Bécsbe BA meetingre. Szerencsére most csak 1 napra, reggel indul, és este jön.
A múlt hét vége elég lazulósra sikerült. Pénteken voltunk postán, végre megkaptam a Firkin CD-met, aztán elmentünk nézelődni a City Arkadenbe. Szombaton vettünk eleséget a csincsilláknak és ebédnek-vacsorának valót magunknak. Délután kicsit rendet raktunk, és utána pihentünk. Tegnap sem csináltunk sok mindent. Kiszelektáltunk néhány feleslegessé vált ruhát, főztem, ettünk aztán Forma-1-et néztünk.
Jenson Button, és a Brawn GP világbajnok lett! Gratula nekik!
Nem tudom mit fogunk a héten csinálni, különösebben nincs semmi tervbe véve. Lehet, hogy 24-én elmegyünk kirándulni, vagy vacsorázni, mert aznap leszünk 4 éve együtt...