Tervezzük, hogy holnap reggel is elmegyünk, és készítünk még néhány képet, de addig is egy kis válogatás a mai napból.
Az összes képet Feri készítette.
Szomorúan olvastam reggel, hogy - amit sejteni is lehetett - Kimi nem versenyez jövőre a F-1-ben. Mindezt a finn pilóta menedzsere, Steve Robertson jelentette be a finn sajtóban. Räikkönen ideiglenes(?) távozásával a Forma-1 jókora szurkolótábort veszít, hiszen ő volt a sorozat egyik legnépszerűbb szereplője.

Akár mi is lesz jövőre, nekem hiányozni fog a Forma-1-ből. Nincs még egy olyan pilóta, mint Ő! Reméljük, hogy ha nem is a F-1-ben, de a WRC-ben látni fogjuk Őt, és szurkolhatunk neki!
Viszont hogy azért ne legyen egyszerű az életem, vasárnapra szépen megbetegedtem. Már előtte is éreztem, hogy időnként fáj a torkom, de nem volt vészes. Aztán vasárnap reggel arra keltem, hogy alig bírok nyelni, és az orrom is be van dugulva. Hát, itt tartok most is. Néha kicsit fáj a fejem, de csak ritkán, egyébként pedig köhögök, tüsszögök, és orrot fújok. Iszom a Neocitránt, a mézes-karamellás hársfateát, a kamillateát, torokfertőtlenítő cukorkát szopogatok, és próbálom kikúrálni magamat. Kizártnak tartom, hogy a H1N1 támadott volna meg, mert nincs se lázam (mondjuk amúgy is elég ritkán van), nincs izomfájdalmam, nem fájnak a végtagjaim, nem vagyok gyenge, csak egyszerűen dáthás. :)
addig nagyon hideg van, de hát már november közepe van. Hó nem esett azóta sem.
"Élt egyszer három kislány, akiket a szórakozott, jószívű tudós kalandos útjai során örökbe fogad, és elvisz londoni otthonába. Pauline, Petrova, Posy szeretetteljes légkörben, számtalan érdekes élmény révén jutnak el a világot jelentő deszkákig. A színház mindhármuk számára mást jelent, egy azonban közös bennük: kivételes tehetségek, így bekerülnek a híres londoni művészeti akadémiára, ahol rengeteg izgalmas kaland és varázslatos élmény vár rájuk. A ház, amelyben a három cserfes kislány nevelkedik, otthont ad számos érdekes embernek, s olyan akár egy színes forgatag. A lányok lassan felcseperednek, és eljön a pillanat, amikor fontos döntést kell hozniuk az életükről.