Szóval, hétfő délután hazamentünk. Mert úgy ítéltük meg, hogy az esküvőhöz szükséges papírok miatt egyszerűbb hazamennünk és ott személyesen elintézni, és nem a Konzulátuson keresztül, mert az sem lett volna egyszerűbb.
Így sebtében béreltünk egy autót, és hétfő délután 3 órakor elindultunk. A macskát, és a csiniket rábíztuk Feri kollégájára, Armanra, és irány haza. 4 hónap után először...
Előtte még felhívtuk anyuékat, és Feri szüleit, hogy megyünk, örültek nagyon!


Szerencsére nem volt semmi gond útközben 15 perc alatt értünk át Pesten, és 9-re haza is értünk. Beszélgetés, öröm, vacsora, ez várt ránk, de nagyon jó volt újra otthon lenni. A Síva macska egy hájas malac lett, lassan vágó érett, szinte rá sem ismertem. Mackó kutya sem panaszkodhat, ő is szép kis hegyomlás lett. Ha igaz az a szóbeszéd, hogy "ha az állatok sokat esznek tél előtt, akkor hideg tél lesz", akkor idén nagyon hideg lesz!
A kedd délelőtti napot szívesen törölném, mert katasztrófa volt. Nem írok a magyar közigazgatásról semmit, mert szerintem mindenki nagyon jól tudja, hogy milyen. Küldözgetnek egyik helyről a másikra, hogy ne nekik kelljen dolgozniuk, van ahol nem is tudnak semmit, az a legrosszabb, neked kell elmagyarázni, hogy mit kell neki megcsinálnia, borzalom, húzzák az időt, és szerintem egyáltalán nem segítőkészek. Elnézést minden köztisztviselőtől, és hivatalnoktól, de hihetetlen, hogy mennyire nem érdekli őket semmi. Össze-vissza beszélnek mindent, ahányan vannak annyi félét. Na, de mindegy. Szóval, kedd délelőtt nem tudtunk elintézni semmit. Délután elmentem gyógyszert íratni, és mert csináltak légzésvizsgálatot is, 2 és fél órát vártam arra hogy a kezembe nyomjanak 2 receptet, és a vizsgálat alapján azt mondja a doki, hogy kicsit náthás vagyok. Nem mintha nem tudtam volna, éreztem, hogy folyik az orrom, és köhögök... No comment...
Ezek után bementünk az IKEÁba. Meglepetésként, csak a Szabó Ági tudott róla, Feri volt főnöke, de ő nem mondta el senkinek. Volt nagy döbbenet, és öröm. Nagyon meglepődtek, hogy látnak. Vittünk nekik csokit, beszélgettünk kicsit mindenkivel, megnéztük a volt osztályainkat, aztán 6 óra felé bementünk az Árkádba, mert Stitchnek és Borisznak kaját akartunk venni. Itt elég kevés félét lehet kapni, hiányolták is már rendesen a megszokottakat. Bevásároltunk nekik, aztán elindultunk haza. Útközben bementünk Nagy Magdiékhoz Veresre, nagyon meglepődtek, de örültek nekünk. Kb 1 órát beszélgettünk, aztán mentünk tovább. Bementünk Sződligetre Mamáékhoz is. Még ébren voltak, pedig 9-re értünk oda. Ők is nagyon örültek nekünk, velük is beszélgettünk egy keveset, aztán 3/4 10-kor hazaindultunk anyuékhoz. Vacsi, beszélgetés, alvás. Másnap reggel (délelőtt) Kosdon kezdtünk, hogy elintézzük a papírjainkat. A nő azt se tudta miről beszélek, nem tudja, hogy kell bejelenteni ideiglenes külföldön tartózkodást, ő még sosem adott ki Tanúsítványt, és nem tud semmit kinyomtatni a gépéből, mert nem működik. Nagyon jó! Idővel kiderítette, hogy a tanúsítványt én is kérhetem Jánoshalmán, mert mindkettőnk nevének szerepelnie kell a kérelmen. Ezt miért nem tudják sehol leírni...???
Na, mindegy. Igazából nem intéztünk ott semmit, de legalább megzavartuk a hölgy semmittevését...
Hazamentünk, bepakoltunk, Apu is és Anyu is otthon volt. Anyu szabit vett ki erre a 2 napra. Olyan aranyos! Remélem azért pihentél is valamennyit!!! Apu pedig később ment be dolgozni. Egyébként tényleg nagyon jó lett az új frizurád. És még egyszer nagyon köszönöm a könyveket, főleg az Idők végezetéig-et!!!!
Aztán irány Jánoshalma. Kipróbáltuk a nemrég átadott M0-s. Nem rossz, 20 perc alatt elértünk az M3-től az M5-ig. Kb 1 órára értünk Jánoshalmára. Egyből hivatal, bejelenteni a külföldi tartózkodást, majd anyakönyvvezető. Kiderült, hogy amit Kosdon kaptam papírt, nem jó... Beadtuk a kérelmet, néhány hét és küldik. Jah, ekkorra már olyan sz*rul voltam, hogy alig álltam a lábamon, elég levert és rosszkedvű voltam emiatt. Szerintem a Nő azt hitte, rá vagyok mérges, pedig csak szenvedtem.
Hazamentünk Feriékhez, ebéd (pacal), beszélgetés, kis pihenés, én szenvedtem, nagyon, aztán 1/2 6-kor indulás. Még bementünk Kiskunhalason a Tescoba, mert venni akartunk 1-2 apróságot Feri emberkéinek. 3/4 7 volt mikor onnan elindultunk. Akkor már rendesen sötét volt. Az itthoni szakaszokon nem is volt semmi gond, jó néhányon voltak az utakon, az M6-on is, és az M1-en is találkoztunk jó néhány autóval. De már kint Ausztriában...
Kb 10 órakor léptük át a "határt". Akkor már csak lézengtek. De mire elértük a nekünk megfelelő utat (S6), addigra már mintha ciánoztak volna. Elvileg ez is egy autópálya, de ha 20 percenként találkoztunk egy autóval, az már jó volt. Borzasztó unalmas volt. Én szenvedtem, egyre jobban, Feri elég jól bírta. Nem mertem elaludni, nem akartam ők "egyedül" hagyni. Elkezdtem mindenféléről beszélni, csak hogy ne bóbiskoljon el. Az utolsó szakaszt rontottuk el, hogy arra mentünk. A 317-est. Hiába rövidebb, mint az autópálya, de szerpentines. Éjjel 1 órakor, 6 órás utazás után, sötétben, nem volt olyan felemelő arra menni. Szegény Feri ott jobban elfáradt, mint a többi szakaszon.
1:56 volt mikor megálltunk a ház előtt. Hétfő 15:00-től csütörtök 2:00-ig megtettünk 1667 km-t.
Felhordtuk a cuccainkat a kocsiból, értesítettük a családot, hogy megérkeztünk, ami romlandó kaja volt, azt beraktuk a hűtőbe, és mentünk aludni. Feri aznap reggel kelt, mert délelőtt ügyeletes volt...
Nagyon jó volt otthon lenni, kár, hogy csak ennyi ideig. Most jöttem rá, mennyire hiányzott minden! A családunk, a barátok, ismerősök, csak úgy a hazai emberek, az állatkáim, a környezet, a táj, nekem a Naszály! Jó volt mindenkit és mindent újra látni. Testvér, jó volt látni a rusnya képedet!:) Ha minden jól alakul, akkor a legközelebbi találkozásig nem kell ennyit várni. Januárban szeretnénk kicsit hosszabb időre hazamenni. Ferinek elég sok szabija lesz, el kell kezdeni kivenni.
Még egyszer, nagyon örülök, örülünk, hogy mindenkivel akivel sikerült találkoznunk, találkoztunk (ez egy szép értelmes mondat volt...), és akivel nem, annak bocsi, de majd sort kerítünk arra is!


1 megjegyzés:
...én is örültem hogy láthattam a tiéteket!:)
Ja, meg azért decemberben én is szeretnék kijutni hozzátok ha sikerül...majd meglássuk;)
Megjegyzés küldése