2009. június 17., szerda

Szupercella

Tegnap délután, 3 óra magasságában óriási felhőszakadás volt. Mint később kiderült, nem csak nálunk hanem a Dunántúlon is lecsapott. Néhány perc alatt olyan sötét lett, mintha este 9 óra lenne, épp be tudtam hozni az erkélyről a száradó ruhákat. Észak felől jött, a nagyon csúnya fekete felhő, először csak néhány csepp esett, majd hirtelen elkezdett ömleni. Olyan volt mintha maximumra kinyitottak volna egy óriási zuhanyfejet. Körülbelül 1 perc alatt annyi esett, hogy az úton már állt a víz. Viharos erejű szél is csatlakozott hozzá. Nem tartott tovább 5 percnél, de ilyen heves esőt én még nem láttam. Ahogy elállt, egyből kezdett eltűnni a felhő, és kisütött a nap. Mintha nem is történt volna semmi. Ekkor hívott Feri, hogy itthon is esik-e. Mondtam neki, hogy már nem, és hogy már süt a nap. Mert az Ikea fölé akkor ért oda, és ott sem volt enyhébb. Hihetetlen volt.
Este olvastuk a híreket az interneten, és ott írták, hogy Magyarországot sem kerülte el. Ott olvastuk, hogy ennek a viharnak a neve szupercella.

A szupercellák a legnagyobb viharok, és a kiterjedése elérheti a 32 km-t is. Leggyakrabban az USA-ban, a nagyobb kiterjedésű síkságok felett alakul ki, de bárhol előfordulhat. Akár órákon át "életben"maradhat. Gyakran "hozz magával" jégesőt, erős szelet, villámlást, és mennydörgést. Forrás: Wikipedia
"Egyes zivatarok csak egy cellát tartalmaznak, amely egész életciklusában megmarad, és úgy oszlik fel, hogy új cella nem keletkezik. Az igazán egycellás zivatarok ritkák, mert még a leggyengébbek is több cellás feláramlás eredményei. Az egycellás zivatarok meglehetősen rendszertelenül szolgáltatnak rövid, heves eseményeket, mint a jégeső, heves csapadék vagy esetleg gyenge tornádók (bár lehetséges, hogy az ismereteink nem elegendőek). Szupercella zivatarok az egycellás zivatarok speciális esetei, amelyek hosszú időn át (sok-sok órán át) képesek megmaradni. Ilyen jelenségek a felelősek szinte minden jelentősebb tornádóért az USA-ban, és a legtöbb olyan jégesőért, amelyben golflabdánál is nagyobb jégszemek estek. Szupercellák szélsőségesen nagy szeleket és hirtelen árhullámokat is okoznak.
Általában spirálszerűen felfele mozog a levegő (az északi féltekén általában az óramutató járásával ellentétesen keringve), ami nagyon nagy függőleges szerinti sebesség változásokat, úgynevezett függőleges szélnyírásokat okoz. Ilyen esetekben a szél változtatja az irányát, és sebessége a magassággal együtt növekszik.

A szupercellák kialakulása szempontjából a legkedvezőbb feltétel az, ha a szél iránya a magassággal az óramutató járása szerint változik. Például, ilyenkor lehet, hogy a talaj mentén déli szél fúj, míg 4500 m magasban már nyugati. A szupercella alatt a vihar forgó mozgása gyakran látható.
" Forrás: Espere

Ezeket a képeket találtam a neten róla (nem tegnapi képek):



Szupercella
Nem valódi felhőtípus. Olyan zivatarfelhő, mely hosszú órákon át képes fentmaradni, és heves időjárási eseményeket okoz. Jellegzetes ismertetőjele a falfelhő.



Ez a szupercella Debrecen felett alakult ki

3 megjegyzés:

Pettycicuk írta...

Itt nálunk csak szemerkélt... nem volt semmi egyéb.

vimizo írta...

Tegnap este indultunk Hévízről haza, a szép kék egybefüggő felhőt láttuk még, mögötte a nagy felhőt csak sejtettük. Anyu mondta regel hoogy a Zalában mekkora vihar volt.
Nézd meg ezt az oldalt ha nem ismernéd, jó kis felvételek, képek akadnak rajta http://www.idokep.hu/?oldal=hirek&id=551

vimizo írta...

jajj...nagyon szépen köszönöm a szülinapi köszöntést ;) Aranyosak vagytok!!