Azért ilyen könnyen senki nem szabadul meg tőlünk...:) Még múlthéten hazaértünk, csak azóta nem volt internetünk.
Nagyon jó volt az otthon töltött szabadságunk (pontosabban Feri szabadsága), csak egy baj volt, hogy rövid volt, és nagyon rossz volt az idő. Pénteken délelőtt indultunk, hihetetlen kánikula volt (akkor még). Délután 6 óra körül érkeztünk meg Anyuékhoz macskástól csincsillástól. Abban a pár napban amíg otthon voltunk találkoztunk a családdal, elintéztünk néhány dolgot amit szerettünk volna, vettünk 1-2 apróságot, többek között nekem néhány könyvet, pihentünk, beszélgettünk, találkoztunk a barátaimmal, és rengeteg finomságot ettünk.
Aztán szerdán átmentünk Jánoshalmára. ott is meg volt a családlátogatás, halászlé evés, és egyébként már finomságok evése is, beszélgetés, és sok pihenés.
Vasárnap reggel elindultunk Jánoshalmáról Kosdra, mert a gyermekek még ott voltak. Útközben elkapott minket egy felhőszakadás. Épp az M5-ösről kanyarodtunk rá az M0-ra, közben elkezdődött. Annyira esett, hogy nem láttunk semmit. Még az autó elejét sem. Körülbelül 20 km/h-val haladtunk, mind a ketten az utat próbáltuk figyelni, én kezdtem pánikba esni. Aztán amikor már az elkerülőn voltunk, félreálltunk vészvillogóval, és vártuk hátha abbahagyja. Vártunk vagy 10 percet, aztán amikor kezdett kicsit alábbhagyni, elindultunk, persze akkor is csak lépésben. Mire a Ferihegyi lejáróhoz értünk, már sütött a nap. Hazaértünk, megebédeltünk, majd én elkezdtem összepakolni. Mire kész lettem a pakolással, és a fiúk el kezdtek volna bepakolni a kocsiba megint jött egy felhőszakadás. 1/2 5-kor tudtunk csak elindulni. 2 megállóval, és Graztól folyamatos macskanyávogással kísérve este 11-re értünk haza, eléggé fáradtan.
Régi vágyunk vált valóra, mikor Gergő Bátyus jóvoltából előfizettünk a upc-re, és sikerült is itthon bekötnünk, így tudunk itthon magyar nyelvű csatornákat nézni. Azóta állandóan HBO-t, AXN, Viasat3-at nézünk, és teljesen rákattantunk a New York-i Helyszínelőkre, meg a Gyilkos Elmék-re.
Mivel otthon létünk alatt vettünk néhány könyvet, most azokat pusztítom el. Már kettőt elolvastam azóta.
Egyébként jól vagyunk, meg vagyunk. Feri dolgozik, most elég sok munkájuk van, a júliusi szabadságát is el kellett napolni, mert pont akkor lesz nekik egy nagy ellenőrzésük, és muszáj ott lennie. Én itthon vagyok, és a szokásos dolgokkal foglalom el magam.
Az időjárás teljesen megkergült. Hol nagyon meleg van, de annyira, hogy nem lehet kint megmaradni. Aztán pedig hirtelen el kezd esni, persze mintha dézsából öntenék.
2 megjegyzés:
Gergő Bátyus...ez úgy hangzik mint a Magdi Anyus a Barátok köztből...
Hehe:)
Örülök hogy tévéfüggőt csinálhattam belőletek:)
Meg hogy itthon voltatok,persze:)
Ez mondjuk eszembe se jutott, de, hogy így mondod... valóban.
Mi is örülünk! Főleg, hogy te is örülsz:)
Megjegyzés küldése