2009. augusztus 31., hétfő

Sárvár - közben Tapolca és Sümeg

Múlthéten 5 napot Sárváron töltöttünk Apósomékkal. Vasárnap délelőtt kijöttek értünk, csak gyorsan bepakoltunk a kocsiba, és már indultunk is. Délután 4-re oda is értünk, 1/4 5-kor már el is foglaltuk a szállást. Ugyan oda mentünk, ahol mi már voltunk Ferivel 3 éve (ide). Nekünk akkor (is) nagyon tetszett, nem volt drága, jó helyen volt, városközponttól 3 percre, a fürdőtől 15 perc sétára. Most sem kellett csalódnunk. Szépek voltak a szobák, csendes volt, és hűvös, ami nem volt hátrány, mert elég jó meleget fogtunk ki egész végig. Vasárnap nem mentünk sehova, csak hevertünk, pihentünk. Hétfő reggel mi Ferivel elmentünk az Okmányirodába személyit és útlevelet csináltatni neki, aztán délután megnéztük a csónakázótavat. Késő délután elmentünk a fürdőbe. Este 9-ig áztattuk megfáradt végtagjainkat. Jó volt. Apósom Feri hétfő este elment horgászni, fogott is 2 szép halat. Szerdán abból készült a finom halászlé. Kedden, amíg Ő horgászott (ekkor már nem fogott semmit), addig mi hárman anyósom Icával és Ferivel elmentünk a fürdőbe. Kombibelépőt fizettünk ami tartalmazta az élményfürdő belépőt, a szaunavilágba a belépőt, egy választható masszást, egy kávét, és egy sütit. Mindezt 6.600 ft-ért (péntektől vasárnapig ugyanez 7.200 ft). Feri egy manager masszást kért, én egy virágvarázs masszást (rózsafa és klementint tartalmazó testápoló olajjal). Aztán jó sokat fürödtünk a meleg gyógyvízben, és rengeteget szaunáztunk. Nagyon jó volt.


Nádasdy-vár






A főtér szökőkútja este 9 órakor


Anyósom és Apósom




Csónakázó-tó

Szerdán, miután megebédeltünk a halászléből elmentünk Tapolcára. Megnéztük a tavas-barlangot, gyönyörű, és nagyon nagy élmény bent evezni a bádogcsónakokban a barlangban. Nem tartott sokáig a túra, de szép volt, a belépő 1.000 ft/fő. Mint megtudtam, ezt a barlang egy 3 szintes barlang, aminek a legfelső szintje járható a látogatók számára. Már 12 éve csónakázható. Előtte olyan alacsony volt a karsztvíz állása, hogy gyalogosan körbe lehetett járni. A karsztvíz állandó 20 fokos, és a Malom-tóba folyik bele. A második szintet csak gyakorlott barlangászok látogathatják, mert kúszós-mászós, és kicsit veszélyes. A harmadik szintre viszont csak szakképzett búvárok mehetnek le búvárfelszerelésben speciális engedéllyel.











Tavas-barlang belülről

Az evezős bohóckodásunk után megnéztük a Malom-tavat, ami szerintem hihetetlen szép volt. A malom alatti kis tóban rengeteg aranyhal, és koi-ponty volt. Egyik-másik igen szépen megnőtt már. Ettünk egy fagyit, aztán visszaindultunk Sárvárra.



Koi-pontyok







...mert szép

...ez még szebb



Malom-tó és környéke

Útközben megálltunk Sümegen. Persze pont zárás után értünk oda, de azért felmásztunk amennyire lehetett, és körbenéztünk.

Sümegi vár



Csütörtökön 10-kor elhagytuk szállásunkat, és elindultunk Pestre. Körülbelül 3/4 3-ra értünk a régi albérletünk elé (oda volt megbeszélve Gergővel, hogy bejön elénk). Átpakoltunk, aztán hazajöttünk Cselőtére.
Sárvár nagyon szép szerintünk. Annyira tetszik, hogy biztos megyünk még vissza oda pihenni. Ráadásul idén kezdik el a fürdő korszerűsítését, és kibővítését, amit 2011-ben adnak át. Muszáj lesz megnéznünk. Öregkorunkra pedig nagyon szívesen költöznénk erre a környékre.
Így, utólag is köszönjük szépen Feriéknek ezt a néhány napot. Mi nagyon jól éreztük magunkat.

Nincsenek megjegyzések: