2010. május 30., vasárnap

Csalódás

Pénteken volt egy telefonos állásinterjúm. Elég érdekes volt, és elég nagyot csalódtam. Nem szeretem, amikor megpróbálnak hülyének nézni. Szóval, az úgy volt, hogy jelentkeztünk 1-2 állásra. Főleg olyanokra, amiket otthon is lehet végezni a számítógép előtt, mivel úgyis állandóan ott ülök. Aztán az egyik helyről szerdán telefonáltak, hogy megkapták a jelentkezésemet. Megbeszéltünk egy pénteki időpontot (pontosabban a Feri), mert a cégtulajdonos akkora tudott behívni egy náluk dolgozó magyar csajt, aki fordított. Pénteken szépen fel is hívtak, izgultam nagyon, Feri szépen felkészített, mint egy rendes állásinterjúra, végig vettük a szokásos kérdéseket stb. Aztán kiderült, hogy nem is igazán állásinterjú, hanem csak egyszerűen be akarnak szervezni, mert hogy ez a munka olyan. A csúnya neve Multi-level Marketing (MLM), ami azt takarja, hogy a cég forgalmaz egy terméket (jelen esetben egy táplálékkiegészítő, egészségmegőrző termékcsaládot), azt kell nekem megvennem, és ajánlgatnom fűnek-fának-bokornak. Nekem abból lesz csak pénzem, ha az "ügyfeleim" vásároltak, és annak az összegnek egy részét kapom meg. Szóval, olyan, mint az Avon, a Aloe First, a Tupperware stb. Csak ott teljesen egyértelmű, hogy mivel foglalkozik a cég, és hogy működik a rendszer. Itt ezek megpróbálják elhitetni az emberrel, hogy ez egy olyan cég, akik wellness tanácsadással foglalkoznak, mindenféle szolgáltatást ajánlanak. Lehet, hogy én vagyok naiv, de amikor azt olvasom, hogy wellness-tanácsadó, akkor nem erre a fajta "munkára" gondolok. Ami bosszantó volt, hogy az egész interjú alatt mellébeszéltek. Feltettem egy kérdést, és nem kaptam rá konkrét választ, csak mindig arra lyukadtunk ki, hogy részt kellene vennem egy konferencián (amiért fizetnek kell 150€-t/2fő), és ott majd mindent megtudok, és ha nem tetszik, akkor még visszaléphetek. De gondolom ez egy szép kis termékbemutató lesz, ahol vásárolnom kellene... Én ebből pedig nem kérek, köszönöm.
Úgyhogy ez a munka ugrott... Majd lesz más. Addig is nyitva tartjuk a szemünket, és jelentkezünk másra.
Amúgy Velünk minden rendben van. Nem történik semmi érdekes.

Nincsenek megjegyzések: