Azért nem írtam eddig, mert történet egy kis technikai mallőr az internettel, de már újra itt vagyunk. Amíg nem írtam, a két kirándulás történt, ami lejjebb olvasható is, illetve annyi, hogy Feri múlthéten Salzburgban volt, meetingen.
Ápr.27-én megvettük a kerti bútorunkat, ami Micky-éktől a nászajándékunk volt. Nagyon tetszik mindkettőnknek, ha jó idő van kint, akkor állandóan ott ülünk, kint eszünk, olvasunk, pihenünk. A macska is felfedezte magának, neki is tetszik.
Május 1-jén úgy volt elmegyünk túrázni a Lavanttal völgybe, de végül nem mentünk, mert elég rossz időt mondtak, ami végül nem valósult meg, ezért elég mérgesek is voltunk. Csak az itteniek azt mondták, hogy it sosem lehet tudni tavasszal, lehet, hogy 10 órakkor süt a nap, délben pedig hirtelen el kezd szakadni az eső. Majd valamikor máskor bepótoljuk. Azért lett volna jó, mert állítólag itt ilyenkor ez szokás. Kimennek oda kirándulni az emberek, a falvakban lakók tesznek ki a kirándulóknak szendvicseket, meg innivalót, és ezért csak egy jelképes összeget kell fizetni. És több százan, vagy akár ezren is lehetnek a kirándulók.
Május 2-án hivatalosan megindult a Wörther-See-n a nyári szezon, amit a tó négy pontján (Klagenfurt, Krumpendorf, Maria Wörth, Velden) koncertekkel, és mindenféle-fajta programmal ünnepeltek meg. Itt Klagenfurtban egy ABBA számokat játszó angol együttes volt, Dr. Alban jött az énekelni sajnos nem tudó énekesnőjével. Egyébként ez a produkció roppant vicces volt, mert ugye neki kb volt két ismert száma. Azok is már vagy 10 éve. Nem volt valami nagy hangulat a koncert alatt, mert hát a számok többségét nem ismerte senki, és csak úgy lötyögtek rá az emberek. Ő meg megsértődött, hogy nem tapsoltunk neki rendesen, meg nem énekeltük a számait. Mi jót mulattunk rajta. Ő utána pedig következett a fő attrakció, a Boney M. Na, az nagyon jó volt. Arra nagyot táncolt mindenki. Hihetetlen jó hangulatot csináltak. Nagyon jól éreztük magunkat.
Most szombaton voltunk 1 hónapja házasok, és gondoltuk, ezt meg kell ünnepelnünk, utána majd csak évente fogjuk. Az Uram elvitt vacsorázni. Egy japán étteremben voltunk, ahol isteni a sushi, nagyon finom a leves és még finomabb a kacsahúsos sülttészta. Rendesen bevacsoráztunk, alig bírtunk megmozdulni. Már többször voltunk náluk, de eddig még nem kellett csalódnunk.
A héten megyünk DM-be, és elkészítettjük az esküvői képeket. Magunknak is és a családnak is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése