2009. május 9., szombat

Salzburg

Csütörtök este Feri hazaért Salzburgból, és mivel pénteken délután 5-ig még nálunk volt az autó, megint kerestünk egy szép helyet és meglátogattuk.
Először a Grossglockner Alpenstrasse-n szerettünk volna végigmenni, de néztem időjárás jelentést, és Heiligenbluton( ~1200m) fagyott, és olyankor nem mindig engedik át az autókat, mert kissé veszélyes. Aztán a következő lehetőség Grado volt Olaszországban, de valahogy az sem volt a legjobb. A következő Graz volt, de oda Feri nem akart menni. Végül megbeszéltük, hogy menjünk Salzburgba vissza, mert Ferinek nem volt ideje várost néznie, mikor ott volt, és még úgysem voltam arra, és egyébként is.

Azért pénteken jó korán, 6-kor elindultunk Salzburgba, félig autópályán, félig autóúton, mert odafelé kikerültük a két alagutat, és kirándultunk a hegyi utakon egy kicsit. Láttuk a Dachstein-t is. Körülbelül 10 órára értünk a városba.

A Mirabell-kastélynál találtunk parkolót, onnan indultunk felfedezni a várost. Megnéztük a kastély parkját, nagyon szép, aztán átmentünk egy csak gyalogosforgalomnak megnyitott hídon, megnéztük Mozart szülőházát, sétáltunk a bevásárlóutcában (Getreidegasse), megnéztünk több teret, a román-kori Franziskanerkirche-t (Ferences templom), a Dómot, a Kollegienkirche-t (Egyetemi templom), Altes Rathaus-t (Régi Városháza) Residenz-et (Hercegérseki palota), Mozart Platz-ot, Stiftskirche St. Peter-t (Bencés apátság), Kapitelplatz-ot, és a Festung Hohensalzburg-ot (a Vár). A várba fel lehet menni gyalog, és hegyi fogaskerekűvel. Mi inkább sétáltunk. Fentről gyönyörű a kilátás. Körbejártuk amennyire lehetett, szervezett idegenvezetést nem kértünk. Szép volt. Az időnk pedig csodálatos volt.

A vár története:
Hohensalzburg vára a Festungberg (Várhegy) sziklás magaslatán emelkedik. A 11. században építették a pápaság és a német-római császárság közötti invesztitúraharcok idején, később pedig fokozatosan bővítették. A salzburgi érsek földesúri és tartományi kormányzói minőségében, valamint veszély esetén tartózkodott a falai között. Mai arculatát a vár a 16. században, Leonhard von Keutschach idején kapta, majd Paris Lodron érsek alatt további átalakításokra került sor. A 18. századtól a II. Világháborúig kaszárnyának használták, ma pedig nagy turistalátványosság.
Forrás: Ausztria - Útitárs c. útikönyv

Az útvonalunk




Obertauern környékén


Mirabell-kastély, és parkja

Getreidegasse, és a utca cégérei


Dom, háttérben a Franziskanerkirche

Mozart Platz


Visszamentünk z időben - Vár, és a Dom


A Dom, aminek az elődje a 8. században épült, majd 1598-as tűzvészt követően új templomot építettek a régi helyére, amit a 1960-as években újjáépítettek. Ma is renoválás alatt áll. 10 000 hívőt képes befogadni.



A látvány a Várból

A legenda szerint ott középen lakott a hóhér





A táj, és a város, a Ferences templommal




Várudvar, a 1539-ből számazó kúttal

Napóra

Várostérkép

Találkoztunk egy magyar diákcsoporttal is. Salzburg gyönyörű város, mindenkinek csak ajánlani tudom. Mi még biztosan visszamegyünk, mert nem tudtunk mindent megnézni.

Nincsenek megjegyzések: